4. Kárpátaljai Hazajáró Túra a Róna-havasban

Tervezett Rónahavas túránk vasárnap (június 28) megvalósult. Meglepetésre sokkal többen jelentkeztek, mint gondoltuk, de természetesen betartottuk a megfelelő karantén-korlátozásokat :) Beregszásztól mintegy 3 óra autózás (megállókkal, kisebb problémákkal) után érkeztünk Lipovec (Hárs) nevezetű településig. Aki majd kedvet kap ehhez a túrához, annak tudnia kell, hogy Kisturjaszög és Hárs közötti 6 km meglehetősen rossz szakasz. Aszfalt alig, helyette viszont dúrva zúzott kővel van felszórva, valamint az utolsó kb. 1-1,5 km betonút középen átmosásokkal. Mi a falu legszéléig autóztunk, ahonnan gyalog folytattuk. Téves információim miatt 7 km-es távra terveztem a túrát egy irányba, ami végülis 9 km-re hízott. Ez a csúcs alatt némileg demoralizáló volt, de 6 km után tiszta forrásvízre leltünk, ami igazán üdítőleg hatott.

Meglehetősen vegyes csapattal indultunk, hiszen családok gyerekekkel és fiatal husznéves srácok is jelentkeztek. Mondanom sem kell, hogy a fiúcsapat végig élen járt és legalább 2 órával korábban érkeztek a csúcsra. Köszönet nekik, hogy türelemmel bevárták a később érkezőket!

Hová is érkeztünk? A Róna-havast a Szinyák, a Vihorlát, a Keleti-Beszkidek és a Borzsa-havas közé ékelődve találjuk. Szélső völgyeit a Túrja, az Ung és a Szarvas patak szabdalja, belső részein pedig a Lyuta, Kis-túrja és a Sipot található.

A túra első, de nagyobb része erdős szakasz, ami kellemes árnyékot biztosított. Ami viszont nagyon zavaró volt, az a 2-5 percenként megjelenő autók és a motorosok. Bátor turisták, akik autóikat nem sajnálva indultak neki az autóval a helyenként veszélyes útnak és a "helyi erők", akik UAZal, terepjárókkal vagy szakadt Zsigulikkal szállították a csúcsig vendégeiket.

Néhány gyermek az egyik Anyukával visszafordult. Kimerítette őket a "beton-túra". Lássuk be, nem klasszikus túrázás az, ahol folyamatosan betonon haladsz és autók pöfögnek az orrod alá. Viszont így is szép számmal érkeztünk az 1479 méter szintmagasságú Rónahavas csúcsra.

A Róna-havas vonulatából kiemelkedik még a Havasközi-bérc(1374), az Éles-kő (1405) és a Pokol-bérc (1408). A látvány pazar! A csúcson szovjet emlékek is találhatók. Így pl. ukrán partizánok dicsőségére emelet emlékjel és az ennél lényegesen nagyobb volumenű egykori radarállomás épület-maradványai. Valamikor a 80-as évek elején építették meg a háromszögelési pont egyik állomását. Állandó jelleggel 50 katona teljesített szolgálatot. Laktanya, étkező, moziterem, raktárhelyiségek, generátor-ház mind-mind megtalálható volt.

A helyi vezetés szerette volna, hogy ha az épületeket el tudják adni, vagy ha befektetőket találnak, mivel magashegyi síközpont létrehozásáról álmodtak. A közeli települések fejlődésében nagy lépést jelenthetett volna. Ennek megvalósítására viszont nem aptak engedélyt.

A Róna oldalában található a Sipit-vízesés (ne tévesszük a Sipot-vízeséssel) és a Vojvodin-vízesés is. Ennek felkeresésére is tervezünk túrát az idei évre. Szintén a Róna-havasban található a Szokolovi Szkeli elnevezésű madárrezervátum

A csúcson egy rövid ismertető után mindenki kapott egy oklevelet és egy Kárpátaljai Hazajáró Egylet hűtőmágnest majd külön csapatokban leereszkedtünk. Remélem mindannyian jól éreztétek magatokat! Következő hétvégén ismét bakancsot húzúnk. (Bíró András)

Túranapló

Kicsit izgulatam. Idén ez az első jelentősebb hegymászásom. Örültem a hírnek, Bíró András oldalán, hogy a Kárpátaljai Hazajáró túrát szervez a Róna-havasra. Valahogy ezzel a heggyel mindíg elkerültük egymást. Reggel korán ébredtem. Időben érkeztem elkészülni és egy bőséges reggelit is sikerült elfogyasztani. Nagybégányba vettem fel a fiúkat. Mindegyiküket Karácsfalváról ismrem, nevelőtanárjuk és osztályfőnökük voltam. A srácok tegnap este lazítottak egy kicsit néhány sör társaságában, így egy kicsit nyúzottan indult számukra a reggel. Beregszászban, gyors tankolás, majd találkozó a Silverland parkolójában. Sok ismerős arc fogad, jó volt látni őket. Csaknem negyvenen indultunk kocsikkal útnak, bár az egyik jelentkező család, nem tudott velünk tartani. Az utazás vasárnap reggeli gyér forgalom mellett szaporán haladt. Elbeszélgedtük útközben az időt. Sok volt a közös emlék. Perecseny előtt össze vártuk egymást, bár ez nem tartott soká. Innentől kezdve konvojban haladtunk Turjaremete felé. Ott egy pici pihenővel bevártuk Zoliékat a kisbusszal, majd irány a völgy. Hárs előtt igen csak meggyült a bajunk az úttal, néhol már nyomokban sem tartalmaz aszfaltot így megizzasztott a haladás. Sajnos Hárs falu utolsó letérőjénél az én autóm megadta magát. Elősször azt hittük, hogy a hűtőviz így vártunk. Ez azért is volt hasznos mert idő közben kiderült, hogy a konvoj fele rossz irányba tért el. Majd a következő próbálkozásnál azt megálapítottuk hozzá nem értésünk bölcsességével, hogy ez biztos nem a hűtés, mert az autónak nincs húzása, bár a mororral nincs gond. Mivel a többiek már elmentek, lezártuk a kocsit, kiduccoltuk a kerekeket és elindultunk gyalog. Jól eső érzés volt, hogy Andris vissza jött értünk, út közben egybehangzólag megállapítottuk, hogy ezen a terepen már nem tudtunk volna feljönni. Igyekeztem a túrára koncentrálni és nem görcsölni a problémán. Az idő kellemes volt. Záró embernek jelentkeztem Andrissal mégis cseréltünk mert a gyermekek miatt Ő hátra maradt. Végülis eltévedni itt nem lehet. Bár kissé megviselte az idő, de a csúcsig gyakorlatilag beton út vezet. Az út a Szovjetek miatt lett itt kiépítve évtizedekkel ezelőtt mert egy óriási radar állomást építettek a hegy tetejére. Az állomás romjai mind a mai napig megvannak és elképesztő, hogy mennyi energiát igényelhetett mindezt létrehozni. A kapaszkodót kissé alá becsültük. A nap is erőssen sütött, bár enyhén fújt a szél és szerencsénk volt, hogy a felhő is gyakran adott árnyékot. Igyekeztünk nem pihenni. Igazából egyszer álltunk meg. Egyenletes tempóban haladtunk. Az útkétharmadánál egy forrást találtunk. Fantasztikusan hűs, tiszta vize volt. Felfissített mindenkit. Aztán még egy lendület és bár fogyott az erőnk nem sokára felértünk a Róna-havas csúcsra 1479 méterre. A gerincen sok túrista volt a karantén ellenére. Bár kevés klasszikus túrázó, inkább terepjáró autóval és motorral meg biciklivel voltak fent. Mire a csúcsra értünk a társaság elmaradozott mellettünk. Hatan kb. egy órával hamarabb értünk fel. Miután kicsit kifujtuk magunktat, felajánlottuk a többieknek, hogy segítünk a gyerekeket felhozni, de mondták, hogy szükségtelen így maradtunk. Számomra ez az óra volt a túra csúcs pontja. Nem siettünk. Egy kicsit falatoztunk, pihentünk, beszélgettünk és csináltunk néhány fotót. Ez után kissé elkezdett cseperegni az eső, így gondoltuk az ortodox kereszttől -ahol eddig voltunk- fedezék alá vonulunk és bemegyünk a bunkerbe. Lélegzet elálító látvány fogadott, no nem a szépség nyűgözött le bennünket, hanem az objektumok grandiózus méretei. Kicsit bóklásztunk az épületek körül, majd lassan elkezdtek felérni a többiek is. Nagy kacagásokkal és viccelődésekkel hamar el telt az idő. Andás miután felért mindenki (bár néhány pici gyermeknek vissza kellett fordulni) elmesélte, hogy mit kell tudni a Róna-havasról és szólt néhány szót az állomásról is. Ezután a Kárpátaljai Hazajáró Egyletről esett szó, majd ismertette András a terveinket céljainkat. Közös együttlétünket Nemzeti Imádságunk eléneklésével zártuk. Eztán búcsú kézfogás és a túra meglepetés okleveleinek, hűtőmágneseinek átadása következett. A társaság egy része vissza indult. Kényelmes igyekezettel haladtunk előre. Így másfél óra alatt le értünk az autókhoz. Ott minden rendben volt a gyerekekkel. Mivel vasárnap délután volt és az idő is egyre haladt előre mi a fiúkkal visszaindultunk gyalog a kocsimhoz. Másfél kilométer után utólértek Zoliék és felvettek, meg kell hagyni nagyon örültünk neki, mert már eléggé fáradtak voltunk és volt még mit menni. Megérkeztünk az autómhoz és a bizalmaink ellenére sajnos ugyan az volt a helyzet. Elbúcsúztunk a többiektől ők hazaindultak. Néhány telefon... Megbeszéltem, hogy a bégányiakat haza vigyék én meg majd keresk szállást Perecsenyen. Helyiektől kaptam egy telefonszámot egy perecsenyi autószerelőhöz. Aztán a fiúkkal megpróbáltuk odébb tolni. A Jóisten kegyelme velünk volt. Az autó miután kimozdult, ismét működött. Nagyon megörültünk neki. Be is pattant mindenki. Abban bíztunk, hogy legalább Turjaremetéig érjünk le. Mert konkrétan a semmi közepén voltunk egy patak mellett, hatalmas fák alatt egy völgyben. Óvatosan vezettem. Eleinte még furcsán viselkedett a kocsi, de végül sikerült haza jönni vele. A srácokat este hétkor tettem ki Bégányban. Kicsit több mint 19 km-t tettünk meg gyalog. Nem számítottunk erre, de jól esett. Mindenki lelkes volt így tervezzük a következő hegymászásunkat. Úticélnak az örök kedvenc Borzsa-havasokat tűztük ki. A sapkát sajnos otthon felejtettem, tanulok a hibámból. Sajnos elég durván leégtünk, de ezzel már nem foglalkoztunk. Egy remek napot zártunk. Bár fizikailag elfáradtunk a Teremtő kegyelmében megnyugodva, szellemileg és lelkileg feltöltődve fogunk erre visszaemlékezni sok sok év múlva is. Köszönet a szervezésért Bíró Andrásnak. A társaságért pedig hála mintden túratársnak! (Varju Zoltán)

További fényképeket az alkalomról ide kattintva tekinthetsz meg.